Tavasz...

A tavaly tavasszal készült ez a kép, nekem a sokféle zöld tetszik rajta, no meg a zöld üdesége, amilyen egy évben csak egyszer van és kevés ideig tart. Az idén például már elszalasztottam, ma már legfönebb két árnyalatot tudnék megörökíteni és persze az üdeséget mert az még tart egy kicsit... Pár nappal ezelőtt az erdő is még zőld-fehér volt - zöld lomb + fehér a virágzó vadcseresznyefáktól - ma már az is inkább csak zöld, a vadcseresznyék lassan elvirágzanak.
Magamról elmondtam, hogy szeretem a természetet, szeretek kirándulni, nagyon jól érzem magam kint a természet lágy ölén, hogy költőien fejezzem ki magam. Korábban az egyik hasonló bemutatkozásomban azt írtam, hogy "igazán jól csak ott érzem magam". Ez talán túlzás egy kicsit de tény, hogy valósággal elbűvöl a természet szépsége és minden évszaknak megvan a maga sajátos varázsa, persze ha az embernek van szeme és füle hozzá. Ezért szeretek egyedül barangolni, így nem kell igazítsam a lépésemet senki után, ott állok meg ahol akarok és addig ameddig jól esik, nem kell figyeljek senki szavára és nem kell illő válaszokat adnom...Szinte eggyé válok a természettel, érzem a lüktetését és e mögött a lüktetés mögött érzékelem a nagy csendet és a békét.
Na, szóval oda akartam kilyukadni, hogy eddig is volt szemem és fülem a szép érzékelésére, legalábbis ezt hittem magamról, de amióta van ez az egyszerű fényképező szerkentyűm, még több mindenre figyelek, még árnyaltabbnak látom a világot magam körül, sokkal több mindent észreveszek, sokkal több részletre, árnyalatra, felfigyelek mint korábban. Jaj, nehogy valaki félre értse, v. magyarázza a szavaimat, nem a "művész" beszél belőlem ilyesmi még csak meg se fordul a fejembe, (tudom hol a helyem, kezdő amatőr vagyok s ennél többre nem is vágyok,) egyszerűen a saját primitív tapasztalataimról beszélek és ez a fenti fotón is tetten érhető a "sokféle zöld" kapcsán.