A csütörtöki felvételekből

(Ez már hátulról a hodgyai legelőről fotózva...Egyelőre ennyi, mert fáradt vagyok, majd ha kipihentem magam jelentkezem.)

Na, szóval csütörtökön elindultam, hogy meg törjem a jeget végre és átsétáljak a hodgyai legelőre. Hogy, hogy nem az idén még nem került sor erre. Azt hiszem, öregszem, mert indok, magyarázat millió egy van de a lényeg ugyanaz, szűkül a kör körülöttem, már amiket befutok.
Meglepetésemre elég sokan gombászgattak, az erdő innenső oldalán, ezért is léptem ki - már amennyire én tudok - hogy átjussak a legelőre. A korábbi esők miatt még jó nedves volt a talaj, tehát nem mertem megkísérelni, hogy rövidítsek ahol szoktam. Száraz időben, araszolva le tudtam ereszkedni kb. fele úton, a Budvár mogott, a mély árok oldalán, s a patakon keresztül már ott is voltam a legelőn, de most csúszós lévén a talaj nem mertem kockáztatni, hátra kellett sétáljak a hídig. És mit ad isten, a híd szépen bele van térdepelve az árokba. Kiöregedett, vén, erdei fahíd volt, de jól át lehetett sétálni rajta, most azonban óvatosan, a szélső gerendát fogva gugolva ereszkedtem be a megroppant hátán, és ugyan úgy kapaszkodtam ki túl felől. Itt vettem észre egyébkén a friss nyomokat, valaki már átkelt korábban itt is. Ettől függetlenül mentem tovább, most a túl oldalon az utat követve visszafelé kellet jönnöm, de hamar kint voltam a legelőn. Kint, kellemes napsütés fogadott és gyönyörű szép látvány... Hát tényleg csodálatosan szép ilyenkor ősszel az erdő. Leültem pihenni és csak azt vettem észre, hogy pont egy szürke pereszke fészek mellé telepedtem, a kiszáradt nagy fűben, egy kis tokányra való lett belőle... Aztán fordultam is meg, mert rég volt már mikor a déli harangszót hallottam, s tudtam, hogy az itthoniak nyugtalankodnának ha megszokottnál később érnék haza, s a visszaút se lehet rövidebb mint erre felé. (Mondtam már korábban, hogy számomra a gombagyűjtés csak ürügy, s a tokányra való meg is volt szedve, ha szűkösön is...) Vettem hát a hátizsákomat, s igyekeztem hazafelé, a délutánok már nem túl hosszuak... Visszajutva a Budvár oldalra, rövidre fogtam, itt már tehettem, és elég hamar visszaértem a "főútra", ahol ismét találkoztam a korábbi gombászókkal. Akkor derült ki, hogy ők kutyákkal gombásznak és nem mást mint szarvas gombát gyűjtenek. Mivel én addig csak hallottam és olvastam róla, megkértem a bácsikát, hogy mutasson nekem egyet. Ő szívesen tett eleget a kérésemnek, és egy szép példányt ide adott, hogy nézzem meg közelről. Így fogtam én is a kezembe életemben először - és valószínű utoljára - szarvas gombát. Minden elismerésem azoké a kutyusoké, - amelyek körbe csaholtak első látásra, ellenséget látva bennem, aztán gazdájuk szavára, farok csóválva el andalogtak, - mert szép számmal találtak az avar alatt gombát, persze erre betanított kutyusok voltak. Szerencsésen haza értem és még "szufla" is maradt annyi a kütyümben, hogy bent a parkban is készítettem pár felvételt az aranysárgán ragyogó égig érő fákról a lemenő nap tündöklésében. Később rakok fel azokból is pár fotót.