Magamról

Saját fotó
Székelyudvarhely, Hargita Megye, Romania
Nyugdíjas vagyok közel tíz éve, a feleségem is nyugdíjas, egy lányunk van, rég kirepült a családi fészekből, éli a maga életét. Szeretem a természetet, szeretek barangóli, a közeli erdőkben, mezőkön, az év minden szakában. Gyógynövényt, vadgyümölcsöt gyűjtök, gombázgatok, mikor minek az ideje. Ezek persze többnyire ürügyök csupán a lényeg a barangolás, a séta, a mozgás. Néha egy-egy fotót is készítek, persze csak a magam kedvtelésére... Szeretek olvasni, verset, zenét hallgatni, tévézek is rendszeresen de nagyon megválogatom, mit nézek meg. Még aktív koromban rá voltam utalva a számítógép használatra és internetezésre amiről sajnos/hál'isten, máig nem tudtam leszokni, így aztán rendszeresen szörfözök a neten, igyekszem persze mértéktartó lenni ebben is. Korom ellenére nyitott vagyok minden új iránt, sőt igazából csak az új dolgok érdekelnek. Röviden talán ennyit magamról.

2008. szeptember 1., hétfő




Megérkezett az első "ember", ma reggel alig 10 C fok volt a teraszomon, jól látható volt a lehelet, és kávézás közben már nem bírtam pizsamában a PC-em előtt nyitott ajtóval. Addig persze nincs baj míg nem jön 10 C fok alá, ráadásul olyan meleg lett napközben, hogy miután jártam egyet a városban lajbival a hátamon, jól megizzadva értem haza. Délutánra aztán felment 26 fokra, mint a nyári szép napokon...Holnap szeptember 2-a, azaz Rebeka napja van, és lévén a feleségem is Rebeka, így az ő tiszteletére még felteszek két hibiszkusz fotót, de ezzel zárom is a sorozatot. (Az az érzésem, hogy kicsit eltúloztam a virág fitogtatást, pontosabban a hibiszkusz fitogtatást.)Tehát: SOK BÓLDOG NÉVNAPOT KICSI FELESÉGEM!

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum