Ma végre kirándultam egyet, nem messze csak a gyümölcsösig voltam, de mert rég nem jártam, így is jól elfáradtam, úgy hogy most rövidre fogom, ha kipihenem magam majd még visszatérek....
Minden esetre nagyon kellemes séta volt és amint az fenti képeken is látható még el kaptam a kikericseket. (A tavaly jóval szebb kikerics mezőt fotóztam le de elpuskáztam, mert mielőtt letöltöttem volna a képeket, megpróbáltam elemet cserélni és így mind oda veszett). Hogy is mondják? Okos ember legalább a saját kárán tanul...Nos, én megtanultam, sajnos semmi garancia arra, hogy nem ismétlem meg a bakit, az én koromban már bármi megeshet.
Minden esetre most az egyszer csereben hagyott az internet, mert hiába ütöttem be a mai bejegyzésem címét a keresőbe, nem mondta meg, hogy melyik Szilágyi Domokos versben található az idézett sor, pedig a vers is legalább olyan szép mint amiről szól. Nincs más választásom, neki kel üljek lapozgatni a könyvekben... A baj csak az, hogy ilyenkor még ezt is elolvasom, még az is nagyon tetszett, tetszik és így nehezen jutok egyről kettőre. Így voltam a H. G. "Levél helyett" című verssel is, persze a végén megtaláltam, s maga a keresés is élvezet volt, mint ahogy ez is az fog lenni, egészen biztos.
2 megjegyzés:
Ha nem tévedek, Napiparancs tavasszal a cím, és én így tudom:
"Kikerics,
napsugarat sikeríts!
Kikerics,
a gondokból kikeríts!
Kikerics,
örömöket ikeríts!"
Köszi Csöpikém, így most már könnyű lesz megtalálnia verset, mintha egy kicsit hosszabb lett volna, de hát az én memóriámban már semmi garancia.
Megjegyzés küldése