Pedálozás közben...

Kint esik még mindég, így hát nincs más választásom, pedálozok idebent. A bringám a konyhai teraszon, átellenben a szomszédos tömbház, amelynek a negyedik emeletén(lásd fent), egy idős házaspár élt, valamivel talán idősebbek, mint mi, de még jól bírták magukat. Sokat láttuk egymást tevékenykedni a teraszon, s bár nem ismertük egymást, az utcán ha találkoztunk köszöntünk egymásnak. Egy idő utána azt vettem észre, hogy eltűntek az ablakokról a függönyök, a teraszról a virágok és nem látok mozogni senkit. Olyan gazdátlan, elhagyatottá vált a lakrész. Aztán a feleségem világosított fel, hogy a helyi öregek otthonába költöztek, gyerekük nem lévén, a lakás és nyugdíj ellenében, - ez csak az én saccolásom, részleteket nincs honnan tudnom – az egyház által működtetett öregek otthona fogadta be őket. Még mindketten jól mozogtak, de hát addig kell intézni az ilyesmit amíg mozogni tud az ember, megértem őket, igazán szimpatikus emberek voltak, mindég mindent együtt csináltak, sokszor láttam őket hisz alig 100-150 m. választott el bennünket légvonalban, mert ugye én is a negyediken lakom. Most meg olyan üresen tátongnak azok a nagy ablakok, kihátrált mögülük az élet, olyan elhagyatott így. Őszintén sajnálom őket, bár valószínű, hogy jól megy soruk, de magamból kiindulva, tudom, hogy nem lehetett könnyű odahagyni egy otthont, az igazit… Ég áldjon benneteket kedves ismeretlenül is ismerős szomszédok, biztos vagyok benne, hogy nem fogjátok olvasni e sorokat, de ha találkozunk még a városban, elfogom mondani szóban is, az biztos, hogy: nekem hiányoztok!