Farkas Árpád

MIKOR AZ ÖREGEMBEREK MOSAKODNAK

százados esôk csorognak alá fonnyadt tenyérpárnáikról,
csillognak az arc vízmosásos árkaiban, úgy mosdanak az
öregemberek, szétterpesztett lábbal, keresztelôjánosok
méltóságával a cínezett mosdótál fölé hajolva, úgy mos-
danak, mintha utoljára mosakodnának, törülközôt sem
kötnek már derekukra, spriccolja a víz a nadrágot, nem
számít, a kimért és alapos szappanozó-dörzsölô moz-
dulat megmunkál minden bôrfelületet, pórusokat zaklat:
ráérôs, meregetô és nyújtózkodó mozdulatokkal mos-
danak az öregemberek, apró szusszanásaiktól porzik a
víz, s visszahulló függönye mögül felsejlenek három-
negyed százados hajoló mozdulataik, botot emeltek a
földrôl, forrásból itták a vizet tenyérrel merve, az Irtisz
vagy a Tisza partján hajoltak így a patak fölé, bokornak
támasztva a bajonétos puskát, mikor bukdácsolva, ügetô
hajolgatással kergettek ellenséget vagy épp elôle futottak,
fölperzselve a földet, és szagolva, törölve magukról a vért;
úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed
század szennyét kellene magukról lemosniuk, mint akik
mindig tisztán szerettek volne élni, friss törülközés utáni
hangulatban; már csak vasárnap reggel mosakodnak így
az öregek, már csak temetések elôtt, mikor utolsó útjukra
kell kísérniük a vissza nem térô társat, úgy mosakodnak,
bizony, az öregemberek, mintha utoljára mosakodnának,
mintha szennytelen ragyogással szeretnének bekerülni a
tiszta búzát termô anyaföldbe, melyet szétporladó testük
lassan megillet.
Mikor az az öregemberek mosakodnak, hatalmas tisztaság-
szomjjal hajlik a zöld vizek fölé a Huszadik Század.



Farkas Árpád